32. A book from a celebrity book club / Egy könyv, melyet celeb könyvklubban olvastak

forrás: Libri.hu

Angie Thomas könyvét a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért folyó küzdelem. A regény sokat vállal, olyan kőkemény témákat boncolgat, mint rasszizmus, rendőri brutalitás, drogok, bandaháború.

Starr, a 16 éves színes bőrű lány életét az általa gettónak nevezett Garden Heights-ban éli, míg iskolába egy középosztálybeli magániskolába, a Williamsonba jár, ahol, lévén, hogy kevesen vannak a színes bőrűek, saját bevallása szerint már a megjelenésével menőnek számít. Starr-nak nehéz ezt a társadalmi nyomás és saját maga által felvett kettős szerepet vállalnia és a két helyszínt szétválasztania.
Főszereplőnknek túl hamar meg kellett tapasztalnia, milyen elveszíteni valakit: 10 éves korában legjobb barátnőjét lőtték le veszélyes környékükön, most pedig másik gyerekkori barátját, Khalilt, egész egyszerűen azért, mert igazoltatás során a rendőr féltette az életét két 16 éves gyerektől.
Nem teszek úgy, mintha tudnám, milyen érzés olyan szemléletben felnőni, ahol egy 12 éves gyerek nemcsak a szexualitásról, hanem rendőr jelenlétében tanúsított viselkedésről is felvilágosítást kap, viszont olyan nagyon mélyen nem érintett meg a könyv. És ez gond, mert a téma húsba vágó, aktuális és fontos. Papíron pedig minden adott volt ahhoz, hogy mélyen átérezhessem a problémát és ez mégsem működött. 

Az mindenképpen plusz pont az írónőnek, hogy viszonylag szépen lavírozott a "világok között". Starr apja, Maverick, az ő apja által kitaposott ösvényt maga mögött hagyva, leszámolt drogos múltjával és új életet kezdett. Nagybátyja, Carlos, rendőr (ráadásul annak a rendőrnek a kollégája, aki lelőtte Khalilt), és amíg a lány apja börtönben volt, ő töltötte be az apa szerepét az életében. Pasija, Chris pedig egy fehér fiú. Szóval az írónő mindent elkövetett, nehogy az elfogultságnak akár csak az árnyéka is rá vetüljön. Meg ne felejtsük el a jófej szülőket, akiktől a múltjuk ellenére vagy épp azzal együtt, rengeteget lehet tanulni.

Ezek után viszont kevésbé sikerült közelebb hoznia hozzám Starr-t, ugyanis a barátja elvesztése okozta trauma mellett, körülbelül néhány sorral lejjebb már az jelentette a legnagyobb problémát, hogy az egyik legjobb barátnője már nem követi tumblr-en és nehogy szembesülnie kelljen a williamsoni barátainak, hogy ő valójában milyen környéken lakik. Odáig megy, hogy barátnői kérdésére először azt is letagadja, hogy a meggyilkolt Khalil az ő gyerekkori legjobb barátja. Oké-oké, 16 éves, ilyen fajsúlyú "drámák" a természetesek ebben az életkorban és nem a kortárs halála utáni gyász. Mégis az volt az érzésem, mintha az írónő felnőttként kicsit konfliktusba kerülne saját magával, azzal, hogy egy serdülő szemüvegén próbál bemutatni ilyen embert próbáló eseményeket. 

Nem határolódhatunk el a témától, csak mert mondjuk tőlünk távol történik vagy mert bennünket személyesen nem érint. Örülök, hogy találkoztam a történettel, még ha nem is váltott ki belőlem elemi érzelmeket. Értékelem az írónő bátorságát, amiért vállalta a téma szélesebb körben való terjesztését, és szomorú vagyok, hogy a XXI. században az ilyen és ehhez hasonló történések szinte mindennapos gyakoriságúak.