24. A book with a weather element in the title / Egy könyv, melynek címében időjárással kapcsolatos kifejezés szerepel

forrás: Libri.hu

Miért változik meg egy fiatal lány számára a békés, megnyugtató eső borzalmas, elviselhetetlen jelenséggé? Ez a könyv elején nagyon hamar kiderül. Hogy felülírható-e olyan esemény, ami alapjaiban rengeti meg az ember világlátását és énképét, az pedig fokozatosan, óvatosan bomlik ki a történet előrehaladásával.

Kate éli a gimnazisták megszokott életét, legjobb fiúbarátjával még csak kerülgetik egymást, de érezhető, hogy mélyebb érzelmeik vannak egymás iránt, tervezgetik az egyetemi éveket, aztán egy esős gimis bulin minden megváltozik...legalábbis a lány számára. Nemi erőszak. Talán most 2018-ban már igyekszünk tanulni a mélyebb empátiát, érzékenyíteni magunkat, de a traumát átélő számára ez akkor is stigma. Végtelenül elmagányosító, beszűkítő érzés. Egy serdülőben eleve 1000 neonkérdőjellel lebeg a "Ki vagyok én?" kérdés, amikor pedig a választás, döntés jogát is elveszik tőle, azonnal egy spirálba kerül, zuhan, tehetetlen, és úgy érzi, nincs segítség. Kate magába zárja azt az estét, hiszen ki hinne neki, akit a pincérnőként dolgozó anyja egyedül nevel, a sikeres, gimi sztárja fiúval szemben. 

A 19 éves lány ezért lemond továbbtanulási terveiről, neki bizonyos értelemben az élete azon az éjszakán véget ért, vagy otthon van, vagy abban az étteremben szolgál fel, ahol az anyukája is dolgozik. Környezete annyit érzékel, hogy valami megváltozott, de mivel a szexuális abúzus nem kimondható (a helyzetet átélők számára sajnos ez sok esetben így van!), érthetetlen a változás. A legjobb barátja, Beau közben szerelmet vall a lánynak, aki ezzel érthető módon képtelen bármit is kezdeni. 

Aztán megjelenik a színen Asher Hunt, aki épp annyira néz ki jól, mint amennyire titokzatos és, mintha első pillantásra értené és ismerné Kate-et (igen, ez nagyon nyálasan hangzik, de pont ilyen a könyvben). Érzi, hogy a lánnyal valahol, valamikor történt valami, ami burokba zárja az igazán élő Kate-tet, de mivel neki is megvannak a magával cipelt sérülései, mindenki másnál megértőbben tágítja apránként a komfortzónája határait. 

Három ember sok egy kapcsolatba, és bár mindkét fiú védelmezni akarja Kate-tet, természetesen nehéz sérülések nélkül lavírozni a helyzetben. Asher múltjába nem megyek bele, mert azzal a történet egy másik jelentős momentumát árulnám el. 

Végigkísérhetjük Kate-tet a trauma hosszú feldolgozásának egy rövid szakaszán. Arra érdemes felkészülni, hogy ez nem könnyek nélküli folyamat, csak olvasva sem. A szerelmi háromszög egyes elemei néhol csöpögősek, a történet legvége picit bosszantóan megalkuvó, bizonyos szempontból kényelmes a lezárás, de mivel kőkemény, nagyon emberi és nehéz témákat hoz közelebb a szerző, ezt elnézhetjük neki.

39. A book that involves a bookstore or library / Egy könyv, amelyben könyvesbolt vagy könyvtár szerepel

forrás: Libri.hu

Mi lett volna ha...?

Kitty Miller éli az egyedülálló nők gondtalan életét, legjobb barátnőjével Friedával könyvesboltot vezet. Korábbi kapcsolata Kevinnel nem úgy alakult, ahogy remélte, de elégedett jelenlegi életével, ahol teljesen a maga ura. Igaz, a 60-as évek Denverében már-már ritkaságszámba megy egy 30-as szingli, de Kitty-t ez a legkevésbé sem érdekli, hiszen épp elég elfoglaltsággal jár egy üzlet vezetése, na, meg minden nap hazavárja a macskája, Aslan. Nincsenek fárasztó kötelezettségek és muszáj feladatok.

Aztán egyik éjszaka álmában Kitty Katharyn-ként "ébred", meseszép otthonban, odaadó és nagyon is vonzó férje, Lars mellett és gyerekek mellett, akik anyának szólítják. Furcsa és szürreális élmény ez Kitty számára és mégis, mintha ösztönös természetességgel mozogna ebben a világban. Egyetlen ilyen álmot a bizsergetően reálisnak tűnő képekkel és élményekkel együtt is el tudunk intézni egy vállrándítással. De mi van akkor, ha minden éjszaka visszatérsz a családodhoz, ami egyszerűen nem tudod, hogyan is került a képbe? Na, meg igazán magával ragadó, ahogy újabb és újabb szeletét ismeri meg Kitty, milyen is (lenne?) az élete Katharyn Anderssonként. Ki hibáztatja érte?

Csakhogy ez sosem ilyen egyszerű. Hogy éreznéd magad, ha minél többször álmodnád ugyanazt, egyre kevésbé tudnád eldönteni, melyik világod a valóság? Ha a legjobb barátnődnek, akivel mindent megosztasz, nagyon nehezen tudod szavakba önteni, mennyire valódinak tűnik az élet Katharyn-ként? Egyrészt, mert tudod, mekkora őrültségnek hangzik, másrészt, mert persze elégedett vagy az életed alakulásával, mégis megőriznéd magadnak ezt az egészen másfajta élményt, mert ott motoszkál benned az érzés: Mi lett volna, ha...? Mi lett volna, ha tényleg találkozol álmaid férfijával, akivel gyönyörű családot alapítasz, egy olyan igazán otthonos családi házzal, amire titkon mindig is vágytál? Ó, és még valamiért őrület még csak belegondolni is ebbe és beszélni róla: mert Katharyn Andersson életében a könyvesbolt és a gyerekkori legjobb barátnő, Frieda említésként sem szerepel. Ez pedig Kitty számára elfogadhatatlan. Így biztosan nem alakulnának a dolgok akkor sem, ha valóban férjnél lenne. Ugye?

Ennél nyilvánvalóan több van ebben a történetben, de ahhoz, hogy mást is ugyanúgy magával ragadjon Kitty/Katharyn mindkét világa, itt meg kell állnom. Történt-e valami, és ha igen, mi az, aminek hatására főszereplőnk egy álomvilágba menekül megküzdésként? Intelligensen megírt szép könyv, aminek sorait olvasva elkerülhetetlen, hogy ne tegyük fel önmagunknak ezt a jó kis önismereti útra indító kérdést: mi lenne, ha...?

50. A book recommended by someone else taking the Popsugar Reading Challenge / Egy könyv, melyet egy másik Popsugar Reading Challenge résztvevő ajánlott

forrás: Libri.hu

Úgy kezdtem bele ebbe a könyvbe, hogy szó szerint semmit nem tudtam róla azon kívül, hogy egy résztvevő ajánlotta egy fórumon és megtetszett az ajánlása, illetve hívogató volt maga a könyv is. Így, mondanom sem kell, kemény volt végigolvasni, mert, hogy nem egy könnyed, licsi-locsi történetről van szó.

Igyekszem spoilerek nélkül írni, ami nem egyszerű feladat. Theodore és Violet egyik nap az iskola óratornyának párkányán állva találkoznak. Kimondva nincs, de sejtjük, hogy mindketten a leugrást fontolgatják. Theo nem különösebben az a népszerű srác, sőt, viszont megvan a saját kis baráti köre, aki pont elfogadja olyannak, amilyen. Azzal együtt is, hogy néha csak úgy napokra eltűnik és nem jelenik meg az iskolában. Ahogy egyre jobban megismerjük Theo-t, úgy rajzolódik ki a bipoláris zavar képe. Amikor jó passzban van, tele van ötletekkel, szárnyal, aztán az ő szavaival élve, lehúzza az álom, a sötétség, ahol sokszor napokig tartózkodik. Segítséget nem kap, talán nem is tudja vagy nem akarja tudni a környezete, hogy miről is van szó valójában. 

Violet életvidám, népszerű lány. Legalábbis az volt, addig, amíg autóbalesetben el nem veszítette testvérét. Az az este ugyanis megváltoztatta életét. Az iskolában is folyton engedményeket kap a feladataiban, ami folyamatosan benne tartja a gyászoló lány skatulyában, ugyanakkor be nem vallottan, de jólesik beburkolózni ebbe a helyzetbe, legalább nem kell még több teherrel megbirkóznia. Bűntudat, önvád, gyász, olyan érzések veszik át az irányítást a mindennapjai fölött, amelyeket egyetlen végzős gimnazistának sem lenne szabad megélnie. 

"A mai nap jó a halálra?"

Ilyen körülmények között talál egymásra Theo és Violet. Mindketten válaszokat keresnek az élet nagy kérdéseire, talán másfajta megvilágításból is, mint egy "gondtalan" gimnazista. Mondhatnánk, hogy a depresszióról, öngyilkosságról írni merész, de ez nem így van. Ha nem beszélünk róla, azzal csak szőnyeg alá seperjük a témát. Pedig itt van köztünk, talán személyesen nem érint bennünket a közvetlen környezet által, ettől még nem fordíthatunk hátat. A könyv utolsó oldalának elolvasása után is dolgoztak bennem a leírtak. Kicsit megtépáz, de érdemes elolvasni, mert több van benne egy fiatal pár szerelmi történeténél.

46. An allegory / Egy allegória

forrás: Libri.hu

A történet egy jelképes ábrázolás. Ez tény. Az is tény, hogy a mondanivalója örök érvényű és x év múlva is elgondolkodtató lesz. Ez elvitathatatlan. A szubjektív véleményem viszont az irodalmi érdem elismerésén túl nem túl hízelgő sajnos. Szerettem volna szeretni a könyvet. Őszintén, de nem ment. Végigolvastam becsülettel, de szenvedtem. Félreértés ne essék, nem a történet alakulása taglózott le, tudtam, mire számítsak, de valahogy nyögve nyelősen haladtam. Az egészet végigkísérte egy fajta "sok van még?" érzés. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim, készültem rá, hogy egyszer csak beköszön a katarzis, de aztán vége lett a könyvnek és ez nem történt meg.

Egy csapat angol kamasz repülője lezuhan egy lakatlan szigeten. Azt már az elején felismerik, hogy felnőtt irányítása nélkül nagyon nehezen fognak boldogulni. Vezetőt választanak, szabályokat, törvényeket hoznak, hogy csapatként működni tudjanak, vagy, ami még fontosabb, életben tudjanak maradni. Eleinte sikerül a civilizációból magukkal hozott, tanult szerepeket átültetni a gyakorlatba, ez azonban érezhetően törékeny egyensúly. Pillanatok alatt állatias ösztönök veszik át a főszerepet, és lesz ember embernek farkasa. Egy ponton elgondolkozunk: még mindig tizenéves gyerekekről olvasunk? És vajon mi hogyan viselkednénk hasonló helyzetben? Démonizáló, a fotelben olvasva nehezen elképzelhető kegyetlenség és totális káosz uralkodik el. Szövetségek, barátságok bomlanak fel, a túlélésért folytatott küzdelem minden korábban elsajátított, megtanult viselkedési formát felülír. 

A történet lélektani háttere megrendítő. Mivé válik az ember, ha kiveszik a lába alól a civilizációs ösvényt? A brutalitás és nyers erő mögött rejlő gondolatiság magával visz, maga a könyv nem nyűgözött le. Ha ez a regény ma született volna, akkor is sok dicséretet seperne be, mellette pedig halkan megjegyeznék, hogy ezzel az alapgondolattal nehéz mellényúlni.

1. A book made into a movie you've already seen / Egy könyv, amiből általad már megnézett film készült, de még nem olvastad

forrás: Libri.hu

A filmet már unásig ismételték a tv-ben is. Emlékszem, amikor először láttam, nem igazán nyűgözött le, olyan "egyszer meg lehet nézni" kategóriába tettem. Aztán többször is láttam, nem volt rossz, és elkezdett érdekelni a könyv. Egészen szórakoztató volt, még így is, hogy a film után előre tudtam, legalábbis nagyjából, hogy mi fog történni.

Andrea friss diplomásként olyan állást kap, "amelyért lányok milliói az életüket is odaadnák". Legalábbis ezt mondják asszisztensi munkájáról. Ez a mondat úgy nagyjából kétezerszer van leírva a könyvben. Nem számoltam, ez csak becslés, talán még ennél is többször. Andrea írni szeretne és halvány lila segédfogalma sincs a divatról, de azzal, hogy a divatvilág legnagyobb ágyújánál, Miranda Priestly-nél kezd dolgozni, helyesebben lehúz nála egy évet, lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg előtte. Szó szerint bárhová beajánlja főnöke, na, persze, abban az esetben, ha legalább tűrhetően teljesít. Idővel aztán kiderül, nem is sokára, hogy gyakorlatilag a lelkét adta el ezért az egy évért.

Talán mindenki környezetében van olyan ember - jó esetben nem a főnöke -, aki mindent azonnal akar, bármi, amit kér, rögtön is ráér, a feladat határideje kb. tegnap volt...egy hete. Miranda pontosan ilyen főnök, csak még ennél is sokkal rosszabb. Mellette a gondolatolvasás nem előny, hanem elvárás. Andrea életének minden szeletét pillanatok alatt bekebelezi új munkája, környezete pedig nem érti, miért szorulnak háttérbe kapcsolatai, programjai. Sokszor ő maga is meglepődik új énjén, hogy olyan helyzetek válnak természetessé számára, amik korábban elképzelhetetlenek, komikusak voltak. Oké-oké, "csak" egy évről van szó, de vajon megéri mindent feláldozni érte?

Azzal talán nem árulok nagy titkot, hogy nem minden pont ugyanúgy alakul, ahogyan a filmben, de ha egy kis kikapcsolódásra vágyik az ember, érdemes elolvasni a könyvet is.

20. A book by a local author / Egy könyv helyi szerző tollából

forrás: Libri.hu

Kevés könyvet olvasok magyar szerzőtől (mea culpa), nem szándékosan, csak valahogy így alakul, ezért aztán kifejezetten örültem ennek a kategóriának.

Rados Virággal nem ezen a könyvön keresztül találkoztam először. Korábban olvastam tőle a Bipolárist is, így aztán nem volt ismeretlen a stílusa. Magyarországon sajnos még mindig hajlamosak vagyunk tabuként kezelni a mentális betegségeket. Depressziós vagy? Ugyan már, csak nézz vígjátékokat, gondolkodj pozitívan, aztán elmúlik. Ja, ez olyan, mintha a hasba lőtt emberre rászólnánk, hogy ne vérezzen. Hasonlóan nehezen tudjuk jó polcra pakolni a daganatos megbetegedéseket. Mert vagy hallani és beszélni sem akarunk róla, mintha szájhagyomány útján terjedhetne vagy ismerjük az orvosok által eltitkolt gyógymódot, illetve pontosan tudjuk az illető min megy keresztül, mert a rokonunk/barátunk/ismerősünk/postásunk pont ugyanabban a cipőben járt. Az isten áldja meg Rados Virágot, amiért mindkét témát volt bátorsága kirakni az ablakba. Ez kifejezetten gyógyító erejű és hasznos. Ha másért nem, azért a "nem vagyunk egyedül" érzésért megéri. Ez pedig sokkal többet jelenthet, mint gondolnánk. 

A történet főszereplőjénél daganatos megbetegedést diagnosztizálnak a meglévő és kihívásokat jelentő bipoláris zavara mellett. Na, bumm. Mit tehet ilyenkor az ember? És mit a környezete? Ez a könyv nyers, őszinte, néhol idegesítő, sokszor könnyfakasztó, de nagyon eredeti. Nincs két egyforma sors és személyiség, így nem tudhatjuk, hogy egy ilyen hír hallatán hogyan reagálna egyik vagy másik ember. A regénynek nem is célja, hogy bemutassa, hogyan viselkedik egy daganatos beteg. Terápiás hatású lehet abban az értelemben, hogy kiáll és bemutatja, milyen szar dolog a rák, tönkretehet életeket és kapcsolatokat, de meg is erősítheti azokat, akár nem várt módokon is.

Rados Virág pedig pontosan ezt ragadta meg. Némi szorongással ugyan, de megmutatta nekünk "gyermekét" amolyan "ez vagyok én, fogadjatok el ilyennek, vagy menjetek tovább, mindkét verzió rendben van" stílusban. Ez az, ami miatt vannak, akik valahol félbehagyják a könyet, míg mások vagy magukra ismernek, vagy sírva-nevetve olvassák még a villamoson. 

38. A book with an ugly cover / Egy könyv, melynek csúnya borítója van

forrás: Libri.hu

Oké, nem hétköznapi értelemben csúnya borító ez, viszont még csak nyomokban sem utal semmilyen formában a történetre azon kívül, hogy egy lány a főszereplő. Szóval eléggé mellélőttek vele.

Képzelj el egy világot, ahol a létező legnagyobb veszélyforrás a szerelem. Nagyjából az összes személyiségzavar, lelki és testi eredetű megbetegedés csak az amor deliria nervosa manifesztációja. A teljes biztonság, ellenőrizhetőség és társadalmi rend kedvéért tehát minden 18. életévet betöltött fiatalnak át kell esnie a kúrán, amelynek során különböző szempontok alapján mindenkit értékel egy bizottság, majd egy papíron mindenki kap néhány jelöltet azoknak a nevével, akik életkor, társadalmi háttér, érdeklődési kör alapján legoptimálisabb párjuk lehet életük végéig. Mert hát megvan a választás joga...na, meg a rendes, csendes, nagyjából aktív érzelmek nélküli élet. Kell ennél több?

Ebben a világban él a 17 éves Lena, aki visszaszámolja a napokat a kúrájáig, de ki ne értené meg álláspontját, hiszen édesanyját éppen ez a végzetes kór, a szerelem, illetve az annak következtében elkövetett öngyilkosság ragadta el. Lena erről hallani sem akar, sem a pletykákról és a rosszalló tekinteteket is mellőzné. Csak rendezett, botrányoktól és fájdalmaktól mentes életet szeretne. Ahogy azonban az lenni szokott, természetesen az ő életébe is beköszönt a szerelem. Bocsánat, nagy S-sel, Szerelem. Alex az élet egy eddig ismeretlen oldalát mutatja be neki, pontosabban azt, hogy van élet a biztonságosnak hitt falakkal/kerítéssel körbevett városon túl is. Igen...a kerítésen túli világ, a Vadon, ahol azok az emberek élnek, akik megszöktek, elutasították, hogy alávessék magukat a kúrának, hatástalan vagy épp félresikerült esetükben a kezelés. Ők persze a kormányzás ellenségei, pusztító még csak foglalkozni is velük. Jó ideig a létezésüket is titkolták. Csak aztán jön Alex. 

A történet trilógia...sajnos. Azért sajnos, mert az első kötet vitt magával, egészen jól felépített. Oké-oké, Lena néha kicsit sok volt, de összességében korrekt történet. A befejezés pedig zseniális, nagyon bátor. Valószínűleg háborogtam volna, ha ott végleg vége, ahol az első rész véget ér, de így három könyv távlatából visszatekintve a csúcson kellett volna abbahagyni. Biztosan nem hozott volna annyit a konyhára, és nem ismertük volna meg Lena teljes háttérsztoriját, de ez így sajnos erőltetett volt és legalább akkorát csalódást okozott, mint a Pocahontas 2. része.

30. A book with characters who are twins / Egy könyv, melyben ikrek szerepelnek

forrás: Libri.hu

Claire Douglas gondolt egy merészet, szeretett volna valami igazán ütőset írni, de sajnos az az érzésem, nem sikerült megfelelően átadnia a gondolatait.

A fiatal Abi ikertestvére elvesztése után nem találja a helyét a világban. Magát okolja a történtekért és akármerre jár, az elhunyt Lucy-t látja. Egy esős nap aztán összehozza Bea-val, aki kísértetiesen hasonlít Lucy-ra, illetve annak ikertestvérével, Bennel, aki pedig vonzza, mint molylepkét a fény. Ez a találkozás persze sorsszerű, Abi-nek meg kellett ismerkednie a szüleiket korán elvesztő ikerpárral, hiszen ki érthetné meg jobban az ő veszteségét és gyászát, ha nem Beatrice és Ben. Legalábbis Abi szerint ez mindenképpen így van. Nagyjából nettó két perc után beköltözik az egymáshoz különösen ragaszkodó ikerpárunkhoz, akik örökségüknek köszönhetően egy hatalmas házban élnek néhány művész barátjukkal. Nyilvánvalóan.

Abi természetesen egészen közeli kapcsolatba kerül Bennel, amit Bea természetesen nem néz jó szemmel, mert hát ikrek, meg hát egy fedél alatt élnek és házi nyúlra nem lövünk. Na, meg persze van egy mélyen lappangó titkuk, amit az írónő a hangulatfokozás érdekében a "soha nem tudhatja meg senki, mit tettünk" mondat állandó ismételgetésével próbál elérni. 

Kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik, Abi-ről is lekerül a rózsaszín szemüveg, megtudjuk az ikerpár sötét titkát, és..és..körülbelül ennyi, amit nagyon sajnálok. Szurkoltam a történetnek, olvastatta magát, az utolsó oldalon volt egy olyan érzésem, hogy "hú, lehet, hogy arra gondol,...", de addigra már annyira összecsapta a karakterek ábrázolását, hogy egy legyintéssel elintéztem, mondván, nem volt ebben ennyi. Ha pedig mégis valami különleges csattanó, elgondolkodtató zárás volt a cél, akkor a falunapokon jellemező színpadon vergődő két dalos énekesnek szánt közönség visszajelzés jut eszembe: "Hallod, nem jött át".

9. A book about a villain or antihero / Egy könyv, mely gonoszról vagy antihősről szól

forrás: Libri.hu

Sokan és sok helyen írtak már a műről. Valószínűleg rengeteg újat nem tudok hozzátenni. Dorian Gray karaktere, története örök érvényű görbetükör. Bár eredetileg a XIX. században jelent meg, mondanivalójának napjainkban is találunk helyet. 

Dorian Gray az a fajta vonzó fiatal férfi, aki mindkét nem képviselőit bűvkörébe tudja vonni. Gazdag és befolyásolható. Két férfi van rá különösen nagy hatással: a festő Basil Hallward, aki szinte a végsőkig idealizálja Dorian Gray-t, hiszen számára az ő megjelenése és léte ad értelmet munkásságának, szenvedélyének és Lord Henry Wotton, aki felébreszti a Dorian Gray-ben szunnyadó gazdag világfit. 

Amikor Basil megfesti élete legmeghatározóbb képét, pályafutásának koronáját, természetesen Dorian Gray-ről, a fiú végzetes dolgot kíván: bárcsak ő őrizhetné meg olyan módon a fiatalságát és szépségét, ahogyan a festmény magába zárja a pillanatot. Ezek után pedig következmények nélkül éli örök fiatalságát. Már, ami a külsejét illeti. A festményen folyamatosan nyomon követhető a változás, amit a felelősségvállalás hiánya és a teljes nonkonformizmus (persze olyan módon megélve, hogy a társadalmi rang adta előnyöket és lehetőségeket ki tudja használni) okoz. Közben nagy belső harc dúl főhősünkben, akit egy-egy tette után meg-megszólít lelkiismerete, ezt a bátortalan kis hangot azonban Henry Wotton segítőkészen elhallgattatja, egyre mélyebbre taszítva ezzel fiatal barátját. Ez az az ambivalencia, ami miatt nem tudjuk elítélni Dorian Gray-t. Felszínes és hiú volt kívánsága? Igen. Viszont olyan naiv, felnőtt élete elején álló fiatalként érték őt tapasztaltabb barátai tanácsai, amikor igazán szüksége volt útmutatásra. Az örök fiatalság pedig egyúttal az élvezeteket és az örök boldogságot is ígéri. Tegye szívére a kezét, aki nem tenne meg gyakorlatilag bármit, ha az rá nézve nem járna következményekkel.

Oscar Wilde amolyan így is lehet módon, olyan korban írt merészen homoszexualitásról, erkölcstelenségekről és dobott fricskát az adott társadalmi rendre, amikor azt nem hogy szemlesütve fogadták, de akkor nem is engedélyezték. Részben emiatt az előrelátás és bátorság miatt lehet ennek a műnek fix helye a mai könyvespolcokon is. Persze nem minden életkorban, mert serdülőként nem pont ugyanazt a hatást éri el, mint később, de mindenképpen érdemes elolvasni. 

32. A book from a celebrity book club / Egy könyv, melyet celeb könyvklubban olvastak

forrás: Libri.hu

Angie Thomas könyvét a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért folyó küzdelem. A regény sokat vállal, olyan kőkemény témákat boncolgat, mint rasszizmus, rendőri brutalitás, drogok, bandaháború.

Starr, a 16 éves színes bőrű lány életét az általa gettónak nevezett Garden Heights-ban éli, míg iskolába egy középosztálybeli magániskolába, a Williamsonba jár, ahol, lévén, hogy kevesen vannak a színes bőrűek, saját bevallása szerint már a megjelenésével menőnek számít. Starr-nak nehéz ezt a társadalmi nyomás és saját maga által felvett kettős szerepet vállalnia és a két helyszínt szétválasztania.
Főszereplőnknek túl hamar meg kellett tapasztalnia, milyen elveszíteni valakit: 10 éves korában legjobb barátnőjét lőtték le veszélyes környékükön, most pedig másik gyerekkori barátját, Khalilt, egész egyszerűen azért, mert igazoltatás során a rendőr féltette az életét két 16 éves gyerektől.
Nem teszek úgy, mintha tudnám, milyen érzés olyan szemléletben felnőni, ahol egy 12 éves gyerek nemcsak a szexualitásról, hanem rendőr jelenlétében tanúsított viselkedésről is felvilágosítást kap, viszont olyan nagyon mélyen nem érintett meg a könyv. És ez gond, mert a téma húsba vágó, aktuális és fontos. Papíron pedig minden adott volt ahhoz, hogy mélyen átérezhessem a problémát és ez mégsem működött. 

Az mindenképpen plusz pont az írónőnek, hogy viszonylag szépen lavírozott a "világok között". Starr apja, Maverick, az ő apja által kitaposott ösvényt maga mögött hagyva, leszámolt drogos múltjával és új életet kezdett. Nagybátyja, Carlos, rendőr (ráadásul annak a rendőrnek a kollégája, aki lelőtte Khalilt), és amíg a lány apja börtönben volt, ő töltötte be az apa szerepét az életében. Pasija, Chris pedig egy fehér fiú. Szóval az írónő mindent elkövetett, nehogy az elfogultságnak akár csak az árnyéka is rá vetüljön. Meg ne felejtsük el a jófej szülőket, akiktől a múltjuk ellenére vagy épp azzal együtt, rengeteget lehet tanulni.

Ezek után viszont kevésbé sikerült közelebb hoznia hozzám Starr-t, ugyanis a barátja elvesztése okozta trauma mellett, körülbelül néhány sorral lejjebb már az jelentette a legnagyobb problémát, hogy az egyik legjobb barátnője már nem követi tumblr-en és nehogy szembesülnie kelljen a williamsoni barátainak, hogy ő valójában milyen környéken lakik. Odáig megy, hogy barátnői kérdésére először azt is letagadja, hogy a meggyilkolt Khalil az ő gyerekkori legjobb barátja. Oké-oké, 16 éves, ilyen fajsúlyú "drámák" a természetesek ebben az életkorban és nem a kortárs halála utáni gyász. Mégis az volt az érzésem, mintha az írónő felnőttként kicsit konfliktusba kerülne saját magával, azzal, hogy egy serdülő szemüvegén próbál bemutatni ilyen embert próbáló eseményeket. 

Nem határolódhatunk el a témától, csak mert mondjuk tőlünk távol történik vagy mert bennünket személyesen nem érint. Örülök, hogy találkoztam a történettel, még ha nem is váltott ki belőlem elemi érzelmeket. Értékelem az írónő bátorságát, amiért vállalta a téma szélesebb körben való terjesztését, és szomorú vagyok, hogy a XXI. században az ilyen és ehhez hasonló történések szinte mindennapos gyakoriságúak.