41. A bestseller from the year you graduated high school / Egy könyv, mely bestseller volt abban az évben, amikor érettségiztél

forrás: Libri.hu

Egy kicsit úgy voltam ezzel a könyvvel ajánlóírás tekintetében, mint King maga a könyvvel, elkezdte, majd félretette cirka 35 évre, hogy aztán később, történelmi háttérrel tökéletesen felvértezve, megírja. Nyilván nem vártam 35 évet, de többszöri nekifutásra sikerült csak befejezni az ajánlót. A cím egy dátumot jelöl, az 1963. november 22-én történt Kennedy-gyilkosságra utal. Manapság se szeri, se száma az időutazásról szóló könyveknek. Akkor miért más ez, mint a többi? Talán mert King létrehozott valami nem King-szerűt. Ez pedig számomra kifejezetten üdítő volt.

Főhősünk, Jack Epping angolt tanít egy kisvárosban, házassága felbomlott felesége alkoholproblémáit követően. Éli átlagos, mondhatni unalmas életét, rendszeresen eljár Al bisztrójába, amit a helyiek nem nagyon látogatnak - szerintük - kétes eredetű ételei miatt. Azért, hogy plusz pénzhez jusson és a szabad óráit eltöltse valamivel, elvállalja egy felnőtt csoport oktatását. Ennek köszönhetően pedig a férfi, aki sosem sír, megkönnyezi egyik tanítványa, Harry, a pedellus fogalmazását. Harry Dunning apja 50 évvel korábban lemészárolta a családját, az egyedüli túlélő Harry-t pedig egy életre megsebezte testileg és lelkileg egyaránt. 

Egyik nap zárva találja a bisztrót - a kint lévő tábla szerint végleg -, az ajtót nyitó Al pedig mintha éveket öregedett volna az előző naphoz képest, kinézetét pedig még jobban súlyosbítja csillapíthatatlannak tűnő köhögése. Az ezután kiderülő titok pedig bárki számára, finoman szólva is, meglepő lenne. Al bisztrójának spájzában található ugyanis egy időkapu, a "nyúlüreg" ahonnan vissza lehet menni 1958-ba. Mindig csak 1958 szeptemberébe és mindig 11 óra 58 percre. Ja, és még két szabály: teljesen mindegy, hogy 3 percet, 3 órát vagy 30 évet töltesz a múltban, a 2011-es jelenben az összesen 2 percet jelent, illetve ha újra belépsz a nyúlüregbe, az addigi múltbeli ténykedések semmissé lesznek. Al azért változott akkorát az előző naphoz képest, mert éveket töltött a múltban és közben tüdőrákot is diagnosztizáltak nála. A feladat pedig, amit haldokló főszereplőnk lojális vendégére akar hagyni nem kisebb, mint a 35. elnök, John F. Kennedy megmentése. Al elképzelése szerint ugyanis Kennedy megmentésével egy sor olyan esemény sem következne be, ami egyébként megtörtént, így a világ jobb hely lehetne. Ahogy azonban azt már sokszor megtapasztalhattuk, a múlt nem adja magát olyan könnyen, ha a megváltoztatásáról van szó.

Jack kíváncsisága győz, George Ambersonként visszatér 1958-ba, nyitásként Harry családjának megmentését tűzi ki célul, hogy megbizonyosodjon róla, működik-e Al elmélete, és mintegy főpróbaként felkészüljön a számtalan összeesküvés-elméletet szülő történelmi esemény, a Kennedy-gyilkosság megakadályozására. Tekintve, hogy Jack/George-nak elméletben is minimum 5 évet kell eltölteni a múltban, King kényelmesen elidőzik a "bezzeg-régen-minden-jobb-volt"-ban. Barátságosabb emberek (már ahol), ízletesebb ételek és italok, kellemesebb környezet az állandó dohányzás ellenére is. Kapunk egy kis Derry-t, egy-két 'Az'-ból ismert szereplővel (itt azért volt egy kis "ne már!" felkiáltásom), egy kis gyilkosságot, némi erőszakot, szerelmi szálat, sok-sok 50-es, 60-as éveket, na meg egy jó nagy adag csökönyösséget, már, ami a múltat illeti. Ismerjük a pillangóeffektust, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy akár egyetlen, aprónak tűnő változtatással, mekkora hullámokat okozunk az idő sodrásában. Erre a törékenységre hivatott vigyázni a kapu őre, a Sárga kártyás ember, akinek Al sajnos nem tulajdonított akkora jelentőséget, mint kellett volna.

Valójában nem tudom, mire ment el több mint 1000 oldal, de érdekelt annyira a történet, hogy mindig vártam, mikor tudok időt csípni a napomból olvasásra. Érezhetően átgondolt, nagyon körüljárt témáról van szó. Amolyan King-mégsem King módon cincálgatja a "Mi lett volna, ha..?", "Mi lenne, ha...?" kérdéseket. Már a fülszövegen lévő idézet is gondolatébresztő: "Pörög egy tízcentes, és tótágast áll a világ. Ki tudhatja, mikor múlik egy pillanaton az élet, és miért?".

19. A book about or involving sport / Egy könyv, melyben szerepel egy sport vagy arról szól

forrás: Libri.hu

Azt szokták mondani, hogy ne ítélj könyvet a borítója alapján. Sajnos vagy nem sajnos, ez a könyv viszont semmivel sem több, mint, amit kívülről látunk rajta. Talán nem is akar többnek látszódni, de számomra ez a történet licsi-locsi kategóriában is kicsit alulmarad. Persze szórakoztatónak is nevezhetjük a maga nemében, ugyanakkor olvasás közben egyfolytában eszembe jutott egy Jóbarátok-jelenet. Van az a rész, amikor Chandler anyja meglátogatja a csapatot és Rachel azt ecseteli Nora Bingnek, mennyire odáig van a könyveiért. Erre Bing-mama valami olyasmit mond, hogy: "Ó, drágám, amit én csinálok, arra mindenki képes. El kell utaznod egy pár európai városba és keress 30 szinonimát a férfi nemi szervre. Majd bumm, már meg is írtad a könyvet". Na, körülbelül ezt éreztem, kis túlzással nyilván, mert ez a történet nem egy európai városban játszódik.

Mint kiderült, ez a könyv egy sorozat része, a többit nem olvastam, de nem éreztem, hogy hátránnyal indulnék. Két főszereplőnk a szuperdögös, szupermenő hokijátékos, Dean és a drámatagozatos, komoly kapcsolatából éppen kilépett Allie. Természetesen a "nagyon nem kéne, de vonzódunk egymáshoz, fiatalok vagyunk, szóval miért ne?" alapproblémával állunk szemben. Dean gazdag család szívtiprójaként a "legyet is röptében" típus, míg Allie gyakorlatilag az apjával kettesben nőtt fel az anya halála után és nem az az egyéjszakás kalandor típus. 

Az mindenképpen pozitívuma a könyvnek, hogy a napjainkban nagyon is meglévő kettős mérce problémáját Dean karaktere oldja fel. Dean fogalmazza meg ugyanis, hogy mindenkinek egyéni döntése, kivel, hányszor fekszik le és felesleges a nőnek bűntudatot megélnie vagy kurvának bélyegeznie magát. Ez például pluszpont az írónőnek, csak sajnos kevés ilyen van a könyvben. Van jó néhány szexjelenet a történet során, hiszen hogy máshogy lehetne kifejezni Dean és Allie egymás iránt érzett ösztönös vágyát, és végre egy olyan nőt kapunk, aki pontosan tudja, mit akar az ágyban és nem az izmoktól duzzadó ősférfinak kell bevezetnie a szexualitás világába. Csak mondjuk, nem biztos, hogy 22 évesen van ezzel ennyire tisztában az ember. Ahhoz, hogy feloldjuk a dilemmát, amit a szakítás utáni gyors pasiváltás hoz, kiderül, hogy a volt barát, Sean valójában nem is bánt/bánik szépen Allie-val, míg Dean, ha kibontjuk a díszes csomagolásból, valójában a pasik alfája és omegája, A Tökéletes kapcsolatalapanyag. Meglepő, nem igaz? A befejezés előtt nem sokkal be van építve a történetbe kötelező jelleggel egy Csavar (igen, így nagy cs-vel), amit fejlett érzelmi intelligenciájuk és nyitott kommunikációjuknak köszönhetően sikerül átvészelniük a főszereplőknek.

A teljes sorozat részeként lehet, hogy jobban megállja a helyét, engem így önmagában nem vett meg. Limonádé kategóriában sem biztos, hogy újra ezt választanám, de hát ilyet is látni kell.

22. A book with alliteration in the title / Egy könyv, melynek címében alliteráció van

forrás: Libri.hu

Adósa voltam ezzel a könyvvel saját magamnak. Egyszerű, sallangmentes, szívbemarkoló. Nincs szükség körmondatokra, jelzők halmozására, hogy hatással legyen ránk egy könyv. Az Egerek és emberek erőssége éppen ebben rejlik. A két főszereplőnk, George és Lennie, egy közeli tanyára tartanak, hogy ott munkát vállaljanak, pénzt keressenek, és teljesülhessen végre régi vágyuk: egy közös tanya, ahol önállóan megélhetnek a "föld zsírjából". Az olykor komikus, olykor konfliktusos, de nagyon is valódi duó észrevétlenül lopakodik be a gondolatainkba és szolgál tanulságul az emberi értékekről. 

A két férfi személyisége és külseje nem is lehetne eltérőbb. George termetre kisebb, de egyértelműen ő a "felnőtt" kettejük kapcsolatában, és ha néha fel is kapja a vizet, ingerültebben is szól Lennie-hez, féltő gondoskodással kíséri útján. Lennie elképesztő magassága és ereje ellenére gyermeki szinten rekedt annak minden bájával és veszélyével. Végtelen jóindulattal fordul másokhoz, viszont nincs tisztában azzal, mire képes a testi erejével, ezért nem is tudja kontrollálni azt. Ez pedig a történet során végig Damoklész kardjaként lebeg a fejük fölött.

Steinbeck kevés szóval sokat ad. Mondatai útján képesek vagyunk azonosulni mindkét szereplővel és kapcsolati dinamikájukat is nagyon életszagúnak érezhetjük. Több mellékszereplő is rácsodálkozik a baráti-testvéri kötelékre, ami köztük van, mert "ezen a rongyos világon mindenki fél a másiktól", őket viszont összetartja az egymás iránt érzett lojalitás, és az a valahová tartozás igénye, ami nehezen megfogható és megtartható nemcsak a nagy gazdasági világválság idején, de napjainkban is. Éppen ez a magától értetődő kapocs az, ami értelmet ad a mindennapoknak és támaszul szolgál, hogy átvészelhessék a zord, nélkülözéssel teli útkeresésüket. 
Azt hiszem, valamekkora mértékben mindannyian vágyunk arra, hogy legyen egy saját "tanyánk", a nyugalom szigete, ahova hazatérhetünk és valaki/valakik, akivel/akikkel ezt megoszthatjuk, hiszen "az embernek kell valaki, aki a közelében legyen...Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.".

13. A book that is also a stage play or musical / Egy könyv, amely színdarab vagy musical

forrás: Libri.hu

Régóta szemeztem a darabbal a Centrál Színház műsorában, de eddig nem került rá sor. Az idei könyvkihívás listáját látva rögtön tudtam, hogy ennek a könyvnek itt helye van.

Adott egy 15 éves fiú, Christopher, aki odavan a matematikáért, ragaszkodik a szabályokhoz, utálja a sárga és a barna színt. Christopher autista, helyesebben autizmussal él, de ez a történet során egyszer sem hangzik el, ami kifejezetten újdonságként hatott, mert azok a művek, amelyekben valamilyen mentális betegség, zavar megjelenik, általában előszeretettel emlegetik a diagnózist. Az ő egyedi nézőpontjából ismerjük meg a történetet. Mark Haddon kísérletet tesz arra, hogy a fiú bőrébe bújva, az ő szemüvegén keresztül láttassa velünk nemcsak a közvetlen környezetét, hanem az egész világot. 

A cím, illetve a könyv első soraiban megelevenedik az alapprobléma, vagyis, ami annak tűnik, de valójában a Christopher által nehezen értelmezhető emberi kapcsolatok kuszaságát rejti. Meggyilkolják Wellingtont, a szomszéd kutyáját, Christopher pedig nyomozásba kezd, hogy megtalálja a gyilkost, hiszen az igazságnak ki kell derülnie. Az ő világában a hazugság rossz, enyhítő körülmény nincs. Aztán persze megtudjuk, ki volt a kutya gyilkosa, és még sok minden mást is. A könyv által egy olyan nézőpontot kapunk, ami érzékenyít. Nincs azzal semmi gond, hogy Christopher a számok biztos, "kiszámítható" világában keres megnyugvást, amikor az élet zűrzavarossá válik körülötte. Mindannyian keressük a biztonságot, a nyugalmat, számára ezt a matematika jelenti. Az ő családjukban is megvannak a bevett szokások és feszültség szülte konfliktusok, amelyek szépen fokozatosan ernyő módjára kinyílnak előttünk. Christopher számára nem feltétlenül érthetőek a szülei döntései, hiszen azokat a legtöbb esetben nem a logika, hanem érzelmek vezérlik. A szülők pedig, ha nem is mindig a legjobban, de vitathatatlanul a legjobb szándékkal irányítják a saját és fiuk életét. Kétségbeejtő érzés, amikor az ember szembesül képességei határaival. Hiába minden jó szándék, hajlamosak vagyunk visszatekinteni: vajon mennyire máshogy alakultak volna a dolgok, ha másik ösvényt választunk? Christopher nem tekint hátra, nincs rá szüksége, ésszerűen mérlegeli a lépéseket és meghozza azt a döntést, amit logika vezérelt világa megkíván. 

A könyv nem "egyszer volt, hol nem volt"-tal kezdődik és nem "boldogan éltek, míg meg nem haltak"-kal fejeződik be, mert nem ez a célja. Egy csekély szeletet kapunk a család keserédes működéséből, és többé-kevésbé reálisan mindannyian beleláthatunk, milyen megoldandó feladatokkal néz szembe a család, ha egy autizmussal élő gyerek is tagja. 

7. A book set in a country that fascinates you / Egy könyv, mely egy neked tetsző/számodra elbűvölő országban játszódik

forrás: Libri.hu

Nagyon vártam a könyv megjelenését, mert korábban is követtem Dan Brown munkásságát és az eddig magyarul megjelent regényeit elolvastam. Amikor kiderült a megjelenés időpontja, tudtam, hogy valamelyik kategóriához hozzá kell kapcsolnom. A cselekmény nagy része Spanyolországban játszódik, na meg ellátogatunk Budapest bulinegyedébe is, így adódott, hogy ehhez a kategóriához csatolom. Dan Brown hozta az elvártat, ez viszont nem feltétlenül jelent jót.

A már mindannyiunk által ismert Robert Langdon professzor egyik volt tanítványa, Edmond Kirsch meghívására érkezik a bilbaói Guggenheim Múzeumba. Edmond Kirsch milliárdos informatikus, jövőkutató és ateista tudományos bejelentésre készül azzal az ígérettel, hogy legújabb felfedezése alapjaiban változtatja meg minden ember vallási és világnézetét. A titokzatos, de sokat ígérő fényűző esemény azonban a vártnál korábban ér véget egy tragikus esemény következtében, így a beharangozott bejelentés is várat magára. Ahogy megszokhattuk, Langdon a rejtély nyomába ered, és persze segítője is akad a múzeum igazgatója, Ambra Vidal személyében, aki a spanyol trónörökös menyasszonya. Ők ketten a veszélyektől sem megriadva igyekeznek megszerezni Kirsch előre elkészített felvételét, hogy megoszthassák a világgal a nagy felfedezés részleteit.

A regény körülbelül feléig sajnos nem sok minden történik. Legalábbis az általam várva várt könyvvel egyre csak haladtam, amikor rájöttem, hogy a korábbi Dan Brown-élmények lelkesedése vitt előre és kezdett kifulladni a dolog. Olyan érzésem volt, hogy ezúttal biztonsági játékosként már meglévő sémát követve írta meg a történetet, komoly témákat csak a felszínen érintve, pedig lett volna benne potenciál. A karakterekről nem sokat tudunk meg azon kívül, hogy Ambra Vidalon mindenkinek megakad a szeme, na, meg azért kiderül róla, hogy okos és tájékozott. Langdon szimbólumokhoz való zseniális hozzáértése is csak elvétve kap helyet. Van némi vívódás, hogy vajon a spanyol királyi család benne van-e az események sűrűjében és Ambra Vidal megbízhat-e újdonsült vőlegényében, de ez csak a nagyon lecsupaszított jó és rossz, vallásosak és ateisták szembenállása. A regény legértékesebb karaktere nem is igazi ember, hanem egy Kirsch által megalkotott mesterséges intelligencia, Winston, a cselekmény legnagyobb részében végig a két főszereplő segítségére van. Még Robert Langdont is megtéveszti és eleinte nem is tudja, hogy a fejhallgató másik végén nem egy szuperintelligens brit férfival, hanem egy szuperintelligens számítógéppel cseveg. 

Az alapötlet önmagában nagyon érdekes és kifejezetten aktuális a mai modern technika uralta világunkban. Azonban a "Honnan jöttünk?" és a "Hová tartunk?" kérdésekre adott válaszok kivitelezése már egyáltalán nem olyan lenyűgöző, mint amilyen hatást a regény szereplőiben kiváltott. Úgy tűnt, mintha a legnagyobb durranást a történet végére tartogatná, aztán gyorsan minden egyéb lezáratlan szálat meg akarna magyarázni. Sajnos a várakozásokkal ellentétben, ez egy bő lére eresztett, elkényelmesedett történet lett, amit mintha eleve fogatókönyvnek szánt volna Dan Brown.

40. Your favorite prompt from the 2015, 2016 or 2017 Popsugar Reading Challenge / Egy könyv, mely az előző évi Popsugar kihívásokban (2015, 2016, 2017) kedvenc kategóriádba beleillett volna

50. A book a friend recommended / Egy könyv, amit egy barátod ajánlott

forrás: Libri.hu

Egy ideig tologattam a könyvet, pedig az egyik barátnőm, "bűntársam" (kösz, Honey) már mondogatta párszor, hogy érdemes lenne elolvasni. Számomra pedig mindig izgalmas az ajánlás, hiszen annak a másik embernek az érdeklődéséből is megkapok egy kis szeletet a könyvvel együtt. Valószínűleg másként érintett volna meg a történet, ha nagy túrázó lennék, de a hatás így sem maradt el. 

Cheryl, anyja halála után úgy érzi, végérvényesen kihúzták a lába alól a talajt. Házassága megromlott, fennmaradó családja szétesőben és úgy összességében gyökértelennek érzi magát a világban. Mit tesz az, aki totális elveszettséget él meg? Fizikailag olyan messzire megy mindentől, amit eddig ismert és az otthonának tekintett, amennyire lehetséges. Miért teszi ezt? Hogy találkozzon önmagával és választ találjon a mindannyiunkat örökösen foglalkoztató kérdésekre: "Ki vagyok én?" és "Mi a dolgom ezen a világon?" Teszi ezt úgy, hogy egy sportboltban való sorban állás során meglát egy könyvet a Pacifikus Túraösvényről (PTÖ), amely gyakorlott túrázók számára is embert próbáló kihívás. Cheryl pedig nem hogy nem rendelkezik tapasztalattal, de naivan és már-már kétségbeejtően felkészületlen. Persze nem feltétlenül felszerelés tekintetében, hiszen Szörnyetegnek nevezett hátizsákjába annyi mindent belepakol, aminek a hurcolásához két ember és egy teherhordó szamár is kevés lenne. Ő pedig cipeli a hátán a sokszor felesleges holmikat 3 hónapon és 1100 mérföldön keresztül.

A dolgok fejben dőlnek el, szokták mondani. Cheryl pedig akkora akaraterőről és elszántságról tesz tanúbizonyságot, amit, azt hiszem, mindannyian megirigyelhetünk tőle. Nem adta fel a legnagyobb hóban, fagyban, esőben vagy a kánikulában sem, pedig elindulnia is őrültség volt azzal a szánalmasan kevés utánajárással, amit megtett. Az is lehet, hogyha többet ízlelgeti a túra gondolatát, az mindig csak tervezgetés marad. A leírások igazán szemléletesek, és bár több a belső vívódás és a nem meglepő szenvedés, ami az eggyel kisebb bakancs meg a rettentő méretű Szörnyeteg viseléséből fakad, magam előtt láttam a leveleken legördülő vízcseppeket egy-egy kiadós eső után vagy a lélegzetállító tájat a magaslatokról lenézve. Mély empátiát ébresztett bennem az a küzdeni akarás, ami előre vitte a megszámlálhatatlanul sok vízhólyaggal, a hátizsák pereme okozta felhorzsolt, megkérgesedett bőrrel és az egyenként leváló lábkörmökkel (jujjj).

A brutális megpróbáltatásokat magában hordozó út végigjárásán túl, egészen bámulatos az a mély önismereti munka, ami végigkíséri a kilométereket. Cheryl 26 évesen megy végig az ösvény főbb szakaszain felvett vezetéknevével: Strayed (elkóborolt, eltévedt). Az út során viszont rendkívüli éleslátással talál rá valamire, amit manapság önsegítő könyvek, tréningek tömkelege kínál: önmagára. Érezhetően megváltozik a kapcsolata saját magával, belső párbeszéde letisztul. Ha nem is pont úgy, ahogyan korábban elképzelte, de egyértelműen lezajlott egy erőteljes belső munka és biztosan nem ugyanaz a Cheryl Strayed hagyta el a túraútvonalat, mint aki az első napon megpillantotta az ösvényt jelző táblát. 

Rengeteget lehetne még írni a könyvről, de nem tudnám és nem is célom megismételni a könyvben leírtakat. Erőteljes olvasmány, biztosan nem hagy érzelmek nélkül, és megélhetjük, hogy Cheryl mellett sétálunk és egy picit mi is összeroskadunk a fizikai és a lelki terhek súlya alatt.

"Fontolóra vettem a lehetőségeimet. Tudtam, hogy csak egy van. Mindig csak egy van. Hogy továbbmenjek."

18. A book by two authors / Egy könyv, melynek két szerzője van

forrás: Libri.hu

Ez nem egy teljes értékű regény abban az értelemben, hogy két novellát olvashatunk az apa-fia párostól. Ezt a két elbeszélést pedig gyorsan el lehet fogyasztani. Viszont őszintén kíváncsi voltam, mit hoznak össze ők ketten, hiszen, ahogy korábban már írtam, nem vagyok kifejezetten Stephen King-rajongó. A könyvben másodikként szereplő Teljes gázzal korábban jelent meg Richard Matheson 1971-es Párbaj című novellája alapján, mintegy tisztelegve előtte.

A magas fűben

Egy testvérpár kettesben elindul, hogy olyan nevezetességeket lássanak, amiket azelőtt nem, na meg magáért az utazás élményéért. Bár a pár lány tagja babát vár, sőt elég közel áll a szüléshez, ez nem tartja vissza őket. Az első hibát ott követik el, amikor "A Megváltó Fekete Szikla Temploma" mellett állnak meg pihenni. A másodikat akkor, amikor a pihenő melletti kb 2 méter magas fűtengerből egy kisfiú segélykiáltását hallva bemennek a fűbe, mely aztán rejtélyes módon elnyeli őket. A főszereplők innentől kezdve nem uraik cselekedeteiknek és érzékszerveik sem segítik őket a tájékozódásban. Kétségbeesettek és tehetetlenek. Kicsit olyan érzés olvasni egyes jeleneteket, mint amikor becsuknád a szemed, mert nem akarsz odanézni, de mégis megteszed, vagy, amikor legszívesebben figyelmeztetnéd a szereplőt a nagyjából nyilvánvalóra. Erre persze sok lehetőség nincs, már csak a történet hossza miatt sem, hamar elérkezik a csúcspont és bepillanthatunk a szörnyűségbe, ami kicsit undorít, kicsit lenyűgöz, de mindenképp érezteti, hogy vannak dolgok, erők, amelyek az ember fölött állnak. 

Teljes gázzal

Ez a történet már nyersebb, bizonyos értelemben földhöz ragadtabb, köszönhető ez a már meglévő Matheson- történet átdolgozásának. Ennek tulajdonítom, hogy olvasás közben az volt az érzésem, nem is King- vagy Hill-művet olvasok. A történet szerint egy kamionos üldözőbe veszi a Törzset, vagyis egy tíz főből álló motoros bandát. Eleinte nem tudni, miért őket szemelte ki, és itt még - lévén, hogy nem olvastam az eredeti művet - el tudtam volna képzelni valami természetfölöttit, kevésbé megmagyarázhatót, de nem így alakulnak a szálak. Persze nem árulom el a végét, de mindenképpen "emberibb", hétköznapibb okok húzódnak a háttérben, mint, amit megszokhattunk az íróktól. A gyorsan kialakuló üldözéses jelenetek mellett apró momentumok villannak fel előttünk, amelyek a Törzs vezetőjének és a szintén bandatag fiának konfliktusos kapcsolatát mutatják be. 

Arra mindenképpen jó volt ennek a közösen megírt műnek az elolvasása, hogy egyértelműen ki tudom választani, melyik eredeti King-történet. Mondjuk ez pont nem szuperképesség, és nagyjából mindenki elsajátíthatja körülbelül egy King-regény elolvasása után.

12. A book with an LGBTQ+ protagonist / Egy könyv LMBT főhőssel

forrás: Libri.hu

A téma friss, mondhatnánk azt is, hogy népszerű, hiszen az utóbbi időben egyre több helyen jelenik meg az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) betűszó. Fokozatosan, apránként nyitottabbak és elfogadóbbak vagyunk, legalábbis bízzunk benne. Rácz-Stefán Tibor regénye efelé az elfogadás felé terel minket regényével, a Túl széppel. 

A történetet Márk, a túlsúlyos, gátlásos srác és Olivér, a kissé arrogáns úszóbajnok nézőpontjából követhetjük végig. Bájos, szerethető könyv és nagyjából ennyi is. Olvastatja magát, gyorsan végig lehet darálni, de számomra "egy délutáni" olvasmány. Határozottan örülök, hogy az író volt olyan merész és belevágott egy Magyarországon sokszor még tabunak számító témába, ugyanakkor kicsit elrugaszkodottra sikeredett.

Márk szemlesütve jár-kel, szeretetre és elfogadásra vágyik, az ételek, ízek jelentik számára az igazi örömet, miközben utálja magát ezért, mert egész életében gúnyolódások, sértegetések céltáblája. Ez a regényben számtalanszor megjelenik, amikor vadidegenek súgnak össze a háta mögött, legyen akár az utcán, akár gyorsétteremben. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel görbe tükröt állít és rámutat egy nagyon is jelenlévő társadalmi problémára, de úgy éreztem, túltolta a biciklit. A tapasztalatom azt mutatja, hogy az emberek túlságosan bele vannak merülve a saját kis világukba, telefonjukba, hogy egy szembejövő túlsúlyos ember sértegetésével foglalkozzanak, de hogy ekkora mértékben nem teszik, az teljesen biztos. Vidékről költözik Pestre és az OKJ-s képzése mellett diákmunkára jelentkezik, amit el is kezd a korábban Pepsi-plakátokon tündöklő úszóbajnok Olivérrel, vagy ahogy a köztudat ismeri, Telivérrel. Olivér doppingbotránya miatt kénytelen munka után nézni. Márk először fel sem ismeri, hogy ő az, csak ahogy mindenki másnak, neki is megtetszik a magabiztos jóképű srác. 

Csak két embert vesznek fel a munkára, és, ahogy az lenni szokott, körülbelül minden második hollywoodi limonádéban, pont Márk és Olivér az a két szerencsés. Természetesen eleinte Márk rá sem mer nézni a fiúra, mert túl szép, aztán pedig minden történés lesz túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Olivér nem érti, Márk miért nem alél el látványosan tőle, ahogy mindenkinek kocsányon lóg a szeme, amikor meglátja, pedig, ha tudná. Aztán fokozatosan megismerik egymást, kezdenek a felszín alá látni és örök lángon égő szerelembe esnek... Kapcsolatuk előrehaladásával személyiségük is egyre jobban kibontakozik. Bepillantunk kicsit a múltjukba, családi kapcsolataikba, ami magyarázatot ad a különböző reakcióikra. Nekem személy szerint klisés volt a "rossz fiú vagyok, mert megvan rá az okom, de valójában érző szívem van és én is szeretetre vágyom" imázs. 

A mellékszereplők közül egyértelműen Dorina volt ellenszenves. Ellentmondásos volt a személyisége és az a  pálfordulás, ami a viselkedésében bekövetkezett, indokolatlan volt. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha az író fejében meglennének a puzzle darabok, amikkel teljes lenne számunkra is a kép, de ez valahogy kimaradt és hirtelen következett be az erőteljes változás. Ez a konfliktus a történet végén hellyel-közzel megoldódik, de amolyan a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad módon. 

Mindent összevetve kellemes kis történet, a maga gyermekbetegségeivel, de ez nem von le annyit az értékéből, mint amennyire az ajánlásból tűnhet. Támogassuk a kortárs magyar irodalmat, érdemes az íróinkon tartani a szemünket. 

3. The next book in a series you started / Egy könyv, mely egy általad már megkezdett sorozat következő része 

forrás: Libri.hu

Tekintve, hogy az Arany háború egy trilógia második része, kikerülhetetlen, hogy beszéljünk az első részről, persze csak röviden. A Vörös lázadás-ban ismerkedhetünk meg Darrow történetével. Ebben a disztópikus sci-fi-ben még az is találhat érdekességeket, akit sem a disztópia, sem a sci-fi világa nem vonz. Ha nagyon lecsupaszítanánk a történetet, gondolhatnánk, hogy már megint egy tizenéves, aki szembeszáll a csúnya, gonosz rendszerrel. Valójában azonban sokkal többről van szó és Pierce Brown éles szemmel, nagyon ügyesen ábrázolja a serdülő Darrow karakterfejlődését, úgy hogy közben a realisztikus, véres ábrázolásoktól sem riad vissza és közben meg is feledkezünk arról, hogy a főszereplőnk egy 16 éves fiú. A sztori a Marson játszódik, Darrow pedig a Színek szerint kasztokra osztott társadalom legalján, a Vörösök, bányászok csoportját erősíti, akik kőkeményen dolgoznak azért, hogy a bolygó élhetővé váljon a jövő generációi számára. Tehát valami nagyobb jónak a része, annak eléréséért cselekszik. Aztán persze kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van, a bolygón már régóta virágzik az élet, de a társadalom csúcsán lévő Aranyak továbbra is fenntartják a megszokott rendet, vagyis a hazugságot, hogy  megmaradjon az általuk elképzelt egyensúly. Felesége, Eo sokkal tisztábban és korábban átlátta ezt, mint Darrow. Lázadó éneke és hősiesen viselt halála megállíthatatlanul keresztülhasított az egész rendszeren. Ahogy az lenni szokott, halála után Darrow küldetésének érzi, hogy keresztülvigye Eo álmát és innentől kezdődik el igazán a pörgős és magával ragadó történet. 

Az Arany háború-ban Darrow immár az Aranyak közé beépülve, nem az iskola "védett" keretei között, hanem a valóságban, a társadalom magjában igyekszik polgárháborút kirobbantani, sarkaiból kifordítva a meglévő rendszert. Ez az uralkodó trónról való eltávolítását és a hatalom átvételét jelenti. Meg persze azt is, hogy mindenféle Szín addig biztosnak hitt identitása meginog. Ez az egyik legnagyobb kérdése a regénynek: képesek-e kilépni az egyes kasztokba tartozó emberek az irányítók által szabott keretek közül? Darrow-nak, bár vállalta a hős szerepét, nincsenek válaszai arra, mit kezd egy világ életében rabszolgaságra, bányász életmódra kárhoztatott Vörös, ha egyszer csak szabadságot ígérnek neki. Vagy mit csinálnak az Obszidiánok, ha fegyvert kapnak, jelen esetben beretvát (ostorként vagy kardként is használható, formálható fegyver), és nem lebeg többé a fejük fölött az Arany isteni voltának mítosza. Válaszok egyelőre nincsenek, csak a hit, hogy mindenkinek joga van az igazsághoz és a saját maga választott életúthoz. A második részben az elsőhöz képest nagyobb fokozatra kapcsolva jelennek meg a harci jelenetek az űrben. A múltban és a jövőben érezzük magunkat egyszerre, hiszen a modern technika vívmányai találkoznak letűnt történelmi korokkal, a Római Birodalom hangulatát idézve. Az egyértelműen vászonra álmodott, fejkapkodós csata mellett főhősünk önmagával és az Uralkodóval, barátaival kapcsolatos konfliktusai is kiteljesednek. Azzal, hogy húsfaragók Vörösből Arannyá változtatták, meghasonlott önmagával, a háború borzalmai közepette pedig sosem lehet biztos benne, ki az, aki valóban a barátja, és ki az, aki saját előrejutása érdekében bármikor képes hátba támadni.

Rendkívül szövevényes regény váratlan fordulatokkal. Valódi meglepetésként fény derül Árész kilétére, aki eddig arctalan fantomként a háttérből irányította a felkelőket. Helyenként érződik az ifjúsági irodalmi hatás, mintha az író nem igazán döntötte volna el, milyen korosztályhoz szeretne szólni. A fiatal Darrow útkeresése, saját magában való bizonytalankodása akár egy-egy csata perdöntő pillanataiban is felvillan, amiből egyértelműen érződik, hogy ő még csak egy gyerek túl sok ráruházott felelősséggel, miközben annyira véres és realisztikus leírások elevenednek meg, amelyek átszakítják az ifjúsági irodalom korlátait. Nyomokban szerelmet, földimogyorót tartalmaz, na, jó, azt nyilván nem, az apa-fiú kapcsolat konfliktusosságát boncolgatja, illetve a regény vége felé a női nem előtti tisztelgés is megjelenik, miszerint nők nélkül nem mennének semmire. A férfiak harcolnak, eldöntik, kinek, hogyan kellene élni, viszont a nők azok, akik megteremtik a mindennapokhoz szükséges feltételeket. 

Kifejezetten nehéz spoiler nélkül írni a könyvről. Annyi biztos, hogy elolvasom a harmadik részt is, mert nagyon kíváncsi vagyok, hova tud fejlődni a sztori. Külön pluszpont a költőiségért, ami végigkíséri a regényt. Zárásként beszéljenek helyettem a második rész szavai: "Az otthon nem az, ahonnan jöttél, hanem az, ahol fényre lelsz, amikor már mindent sötétség borít."

37. A book you meant to read in 2017 but didn't get to / Egy könyv, amit 2017-ben terveztél elolvasni, de kimaradt

forrás: Libri.hu

Hol is kezdjem? Az ilyen és ehhez hasonló könyvek számomra bűnös élvezetek. Kiszámítható, nem túl mélyenszántó, néhány óra alatt a végére lehet érni. De kit érdekel? Az vesse rám az első követ, aki még nem választott olyan filmet, sorozatot vagy könyvet, amit egyszerűen csak megnézett, elolvasott, különösebb agyi tevékenység nélkül. Ez a könyv is ilyen, és igen, már tavaly terveztem elolvasni, de akkor valahogy kimaradt a szórásból. 

"Azt mondják, a férfiak az idő kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc százalékában a szexre gondolnak. Az egyszer biztos, hogy én ezzel nem vitatkozom."

Mondja ezt Nick Hammer, akinek szemüvegén keresztül végignézhetjük a történéseket. Nick képregény rajzoló, karaktere Mr. Orgazmus, a szuperhős (igen, én is tudom, mennyire bénán hangzik), akiről népszerű sorozatot is készít, és a férfi a magánéletében is a női nem hősének tekinti magát. Alapvetően nem okoz gondot számára a nők meghódítása és az örömszerzés, de ekkor képbe kerül gyerekkori barátja, Harper Holiday, aki egyben Nick legjobb barátjának, Spencernek a húga is, szóval abszolút tabu. (Spencer történetével a Mister O első részében ismerkedhetünk meg). Érezzük már, hol jön a "csavar"? Harper kicsit esetlen, nagyon imádnivaló 26 éves lány, foglalkozását tekintve bűvész, arra kéri Nicket, hogy a lehető legnagyobb titokban segítsen neki elsajátítani a randizás, csábítás fortélyait, mert tökéletesen alkalmatlan arra, hogy értelmesen beszéljen olyan hímnemű lénnyel, aki iránt vonzódik. Természetesen hamar ágyban kötnek ki, a regény oldalain pedig fülledt jelenetek elevenednek meg, és talán nem árulok el azzal nagy titkot, hogy a pár mindkét tagjánál jelen vannak ki nem mondott, de erőteljesen sugalmazott érzelmek. És, hát ahogyan az egy romantikus regénytől elvárható, happy end a vége, ami úgy nagyjából teljesen egyértelmű már csak a fülszöveg alapján is. 

Vannak benne elnagyolt, műfajához képest sem átgondolt események (pl.: Harper magyarázata arra, miért nem hebegett-habogott Nick jelenlétében, ha olyan régóta bele van esve), és egy picit talán kevésbé hozza a romantikus regényekben elvárt Nagy jeleneteket, ugyanakkor tökéletesen szórakoztató olvasmány, amikor valami könnyedre vágyik az ember. Ja, és ebook olvasón olvasva nem látja senki a csintalan borítót sem.