40. Your favorite prompt from the 2015, 2016 or 2017 Popsugar Reading Challenge / Egy könyv, mely az előző évi Popsugar kihívásokban (2015, 2016, 2017) kedvenc kategóriádba beleillett volna

50. A book a friend recommended / Egy könyv, amit egy barátod ajánlott

forrás: Libri.hu

Egy ideig tologattam a könyvet, pedig az egyik barátnőm, "bűntársam" (kösz, Honey) már mondogatta párszor, hogy érdemes lenne elolvasni. Számomra pedig mindig izgalmas az ajánlás, hiszen annak a másik embernek az érdeklődéséből is megkapok egy kis szeletet a könyvvel együtt. Valószínűleg másként érintett volna meg a történet, ha nagy túrázó lennék, de a hatás így sem maradt el. 

Cheryl, anyja halála után úgy érzi, végérvényesen kihúzták a lába alól a talajt. Házassága megromlott, fennmaradó családja szétesőben és úgy összességében gyökértelennek érzi magát a világban. Mit tesz az, aki totális elveszettséget él meg? Fizikailag olyan messzire megy mindentől, amit eddig ismert és az otthonának tekintett, amennyire lehetséges. Miért teszi ezt? Hogy találkozzon önmagával és választ találjon a mindannyiunkat örökösen foglalkoztató kérdésekre: "Ki vagyok én?" és "Mi a dolgom ezen a világon?" Teszi ezt úgy, hogy egy sportboltban való sorban állás során meglát egy könyvet a Pacifikus Túraösvényről (PTÖ), amely gyakorlott túrázók számára is embert próbáló kihívás. Cheryl pedig nem hogy nem rendelkezik tapasztalattal, de naivan és már-már kétségbeejtően felkészületlen. Persze nem feltétlenül felszerelés tekintetében, hiszen Szörnyetegnek nevezett hátizsákjába annyi mindent belepakol, aminek a hurcolásához két ember és egy teherhordó szamár is kevés lenne. Ő pedig cipeli a hátán a sokszor felesleges holmikat 3 hónapon és 1100 mérföldön keresztül.

A dolgok fejben dőlnek el, szokták mondani. Cheryl pedig akkora akaraterőről és elszántságról tesz tanúbizonyságot, amit, azt hiszem, mindannyian megirigyelhetünk tőle. Nem adta fel a legnagyobb hóban, fagyban, esőben vagy a kánikulában sem, pedig elindulnia is őrültség volt azzal a szánalmasan kevés utánajárással, amit megtett. Az is lehet, hogyha többet ízlelgeti a túra gondolatát, az mindig csak tervezgetés marad. A leírások igazán szemléletesek, és bár több a belső vívódás és a nem meglepő szenvedés, ami az eggyel kisebb bakancs meg a rettentő méretű Szörnyeteg viseléséből fakad, magam előtt láttam a leveleken legördülő vízcseppeket egy-egy kiadós eső után vagy a lélegzetállító tájat a magaslatokról lenézve. Mély empátiát ébresztett bennem az a küzdeni akarás, ami előre vitte a megszámlálhatatlanul sok vízhólyaggal, a hátizsák pereme okozta felhorzsolt, megkérgesedett bőrrel és az egyenként leváló lábkörmökkel (jujjj).

A brutális megpróbáltatásokat magában hordozó út végigjárásán túl, egészen bámulatos az a mély önismereti munka, ami végigkíséri a kilométereket. Cheryl 26 évesen megy végig az ösvény főbb szakaszain felvett vezetéknevével: Strayed (elkóborolt, eltévedt). Az út során viszont rendkívüli éleslátással talál rá valamire, amit manapság önsegítő könyvek, tréningek tömkelege kínál: önmagára. Érezhetően megváltozik a kapcsolata saját magával, belső párbeszéde letisztul. Ha nem is pont úgy, ahogyan korábban elképzelte, de egyértelműen lezajlott egy erőteljes belső munka és biztosan nem ugyanaz a Cheryl Strayed hagyta el a túraútvonalat, mint aki az első napon megpillantotta az ösvényt jelző táblát. 

Rengeteget lehetne még írni a könyvről, de nem tudnám és nem is célom megismételni a könyvben leírtakat. Erőteljes olvasmány, biztosan nem hagy érzelmek nélkül, és megélhetjük, hogy Cheryl mellett sétálunk és egy picit mi is összeroskadunk a fizikai és a lelki terhek súlya alatt.

"Fontolóra vettem a lehetőségeimet. Tudtam, hogy csak egy van. Mindig csak egy van. Hogy továbbmenjek."